Ingyenes szállítás 25 000 Ft vásárlás felett.
Monin, Brownie szirup, 0,7 l

Availability: Készleten

Cikkszám: 0620

Bruttó ár: 3 632 Ft
+ -

Eredete: Ez az Amerikából elterjedt sütemény szerte a világon belopta magát az édesszájúak szívébe. Igazi csokoládés gyönyör, minél csokisabb, annál jobb, tökéletesen passzol egy csésze tea vagy kávé mellé.


Minden sütemény eredete rejtélyes, nem kivétel ez alól a brownie sem (nevét persze a csokoládétól barna színéről kapta), amelynek történetét valóságos legendák lengik körül. A legvalószínűbb, hogy hazája New England lehetett, azon belül is Boston, ahol egy cukrász tévedéséből – vagyis hogy véletlenül olvasztott csokoládét adott egy keksz tésztájához – sülhetett ki az első brownie. A másik elképzelés szerint egy szakács tortát sütött, de túl kevés volt a liszt: ennek a pletykának az alapja a sütemény szokványosnál könnyedebb állaga (akkor jó, ha belül még szinte ragacsos). A harmadik történet főhőse egy háziasszony, aki Bangorban kifelejtette a sütőport a csokis tortájából, de ahelyett hogy kidobta volna, kockákra szeletelve tálalta fel. Bármelyik legenda is az igazság (de miért is ne lehetne akár mind igaz?), az első recept 1906-ban jelent meg.


A brownie népszerűsége azóta is töretlen, és ma már nemcsak az amerikaiak legkedveltebb édessége, hanem szerte a világon nagy sikert aratott az emberek körében.


Mára szerencsére mindenki számára elérhető ez az isteni finomság, mely már szirup formájában is elérhető a Monin jóvoltából.


Élvezze Ön is a brownie ízét luxus koktéljaiban, selymes desszertitalaiban, ízletes kávékülönlegességeiben a Monin Brownie sziruppal!


Szín: Sötét csokoládé barna

Ízvilág: Enyhén diós zamatú sötét csokoládés sütemény.

További információk

Monin, Brownie szirup
Allergiát és intoleranciát okozó anyagokat tartalmaz: E414
Nettó mennyiség: 700ml.
Tartsa távol napfénytől, hőtől.
Minőségét megőrzi a üvegen jelzett hó végéig.
Származási hely: Franciaország 
Forgalmazó: Espresso Kft. 1032 Budapest, Kiscelli u. 7-9
tel: 4221700, 
espressoshop.hu 
Első forgalmazó:
Panna Cocktail Kft.
2142 Nagytarcsa, Árpád Fejedelem útja 9. 


EAN-kód: 

Akik ezt megnézték, azok ezeket is...

Monin, Almáspite szirup 0,7 l

Monin, Almáspite szirup 0,7 l

Cikkszám: 0179 Készleten
Bruttó ár: 3 632 Ft
Monin, Pörkölt mogyoró szirup 0,7 l

Monin, Pörkölt mogyoró szirup 0,7 l

Cikkszám: 0073 Készleten
Bruttó ár: 3 480 Ft
Monin, blue curacao szirup, 0,7 l

Monin, blue curacao szirup, 0,7 l

Cikkszám: 0005 Készleten
Bruttó ár: 3 327 Ft
Monin, Amaretto szirup 0,7 l

Monin, Amaretto szirup 0,7 l

Cikkszám: 0031 Készleten
Bruttó ár: 3 378 Ft
Monin, Cordial lime juice szirup , 0,7 l

Monin, Cordial lime juice szirup , 0,7 l

Cikkszám: 0130 Készleten
Bruttó ár: 2 083 Ft