Amikor kényelmesen elhelyezkedünk egy kávéház teraszán és rendelünk egy krémes cappuccinot, valószínűleg nem azon kezdünk el gondolkodni, hogy hogyan is készül, milyen kávébabból pörkölték vagy, hogy mennyit utazott a világban, amíg a mi csészénkben kötött ki. De ez így is van rendjén, hiszen a vendég dolga a tökéletesen elkészített kávé élvezete az utolsó cseppig. A baristáké pedig az, hogy a termesztés pillanatától kezdve a legutolsó apró mozdulatig ismerjék a hibátlan kávéhoz vezető utat.

illy barista

A barista eredetileg egy olasz kifejezésből származik, melynek magyar megfelelője a báros vagy kávépincér. Ezt a címet az egykori neves budapesti kávéházakban csak hosszú évek tapasztalatait begyűjtve szerezhették meg a pincérek.

Ők voltak a baristák elődei, akik az espresso és más kávéfajták elkészítésével foglalkoztak és fel is szolgálták a kávét. Feladataik közé tartozott, hogy ismerjék a kávékészítés teljes folyamatát, a növények fajtáitól kezdve, a tároláson, a helyes pörkölésen és daráláson át, a megfelelő tömörítésig és persze a szemet gyönyörködtető tálalásig. Talán ennek a törekvésnek is köszönhető, hogy az 1800-as évek végén Budapestet már a “kávéházak fővárosaként” emlegették.

A kávé már ennél jóval korábban is felkeltette a kereskedők figyelmét, hiszen az első európai kávéház 1645-ben nyílt meg Velencében, miután a hollandok sikeresen szert tettek egy cserje hajtására, melyet előtte csak az arab világ birtokolt egyeduralkodóként és a legelső mekkai kávéház megnyitásával is ők büszkélkedhettek.

Sokáig ízesítés nélkül fogyasztották a keserű italt és a feltételezések szerint XIV. Lajos udvarában szolgálták fel először cukorral édesítve. Az értékes árucikk a mérnökök figyelmét is felkeltette, így született meg az első automata espresso gép 1933-ban, Ernest Illy munkája eredményeként.

Művészet tudományos alapokon

Az 1970-es években fellendülő eszpresszó-kultusszal indult útjára a barista szakma, hazánkban pedig már az 1900-as évek elején is létezett kávéspincér szakképző, melynek tanulói Bécsben szereztek felsőfokú szakképesítést.

Kávé őrlemény a karban

Egy professzionális tudással felvértezett barista egy mixer és egy sommelier tulajdonságait ötvözi magában, hiszen pontosan tudja, hol és hogyan termesztik a különböző kávéfajtákat és ehhez igazítja például a daráló beállításait is, ugyanakkor megszerzett tudása képessé teszi arra is, hogy az évszaknak, a napszaknak és persze a vendég ízlésének megfelelő javaslatot tegyen.

Az ízlelőbimbók és az orr elkényeztetése mellett a szemet is fel kell csigázni ahhoz, hogy ne csupán kávéfogyasztásról, hanem kávéélményről beszélhessünk. Egy csillogó tálcán, dizájnos csészében felszolgált kávékülönlegesség és a habokból előtörő ínycsiklandó illatú gőz megalapozza az ízlelést. A tökéletesen elhelyezett szalvéta és kiskanál remekül harmonizál a nagy műgonddal készült hab-rajzolatokkal és a finom kakaószórással.

Profi barista képzés itthon

Aki átfogó tudással végzi munkáját, az az őrlést és a pörkölést is tökélyre fejleszti, képes kávékülönlegességek és koktélok elkészítésére és beavatott tudora a latte art művészetének is. A baristák tehát jóval többek puszta kávéfőzőnél, de aki kicsit is kedvet érez ennek a csodálatos szakmának az elsajátításához, az immáron az Universitá del Caffé magyarországi kurzusán is beavatottá válhat és részleteiben is megismerheti az illycaffé tudományos kutatásai alapján kialakított tananyagot, amely 80 év tapasztalatainak átadását sűríti 3 intenzív, elméleti és gyakorlati képzést is tartalmazó napba. A híres márkával jelzett, elismert nemzetközi diploma nagyban segítheti a külföldi munkavállalás sikerességét is. Nem csak a bárpult mögött serénykedők, de a kávézók és éttermek tulajdonosai hatalmas előnyre tehetnek szert a képzéssel, hiszen megszerzett tudásukat minden alkalmazott kamatoztathatja majd a siker érdekében.

happilly tejhab

Az illycaffé magyarországi képviselőjeként szervezett 3 napos kurzusunkra elsősorban vendéglátásban dolgozók jelentkezését várjuk, de bárki jöhet, aki behatóbb ismeretekre vágyik a kávé világáról. A jelentkezők egy 10 ezer forint értékű utalvánnyal is gazdagodnak, melyet az espressoshop.hu exkluzív termékeire válthatnak be.

illy espresso etiopia